Brassópojána = Neptun? (Román-magyar egyeztetések)

Amerikai közvetítéssel elkezdődött, Székelyföldről szóló román-magyar tárgyalásokról számoltak be hétfőn egy sajtótájékoztatón Sepsiszentgyörgyön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi vezetői.

    Az RMDSZ háromszéki szervezetének a közleménye szerint Tamás Sándor és Antal Árpád azokat a prezentációkat mutatta be a sajtó képviselőinek, amelyeket az amerikai Friends of the Project on Ethnic Relations (FPER) civil szervezet által szervezett két kerekasztal-megbeszélésen is bemutattak.
    Az erdélyi magyar sajtót október eleje óta foglalkoztatják a FPER közvetítésével a Székelyföld helyzetéről elkezdett román-magyar párbeszédről szóló értesülések. A megbeszélésekre az RMDSZ ellenzéke azért tekint bizalmatlanul, mert ugyanaz a közvetítő, aki  21 évvel ezelőtt a fekete-tengeri  Neptun üdülőhelyen tartott román-magyar tárgyalásokat is megszervezte. Az akkori tárgyalások megítélése máig megosztja az erdélyi magyar társadalmat.
    A mostani tárgyalások részvevői most először álltak ki részletekkel a nyilvánosság elé. Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának az elnöke elmondta: Antal Árpáddal együtt az RMDSZ elnökének a felhatalmazásával vettek részt egy előkészítő megbeszélésen, majd két kétnapos beszélgetésen, amelyeket Brassópojána üdülőhelyen tartottak. A tárgyalásokon a székelyföldi vezetők mellett román parlamenti pártok képviselői, amerikai civil szervezetek, valamint az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének a képviselői vettek részt.
    Az Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester által bemutatott prezentációban többek között a székelyek önrendelkezésének a hagyományait, és az erdélyi románok 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban tett vállalásait ismertették.
    A polgármester kitért arra, hogy Romániában a mai napig nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a magyarokra, a közösség vezetőit megfigyelik, lehallgatják és megpróbálják megfélemlíteni. Antal Árpád hangsúlyozta, az autonómia létrejötte jelentősen megerősítené a székelyeknek a román állam iránti lojalitását.
    A székelyföldi vezetők tíz pontban foglalták össze a közösségi igényeket. Azt kérték, a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön, a székely zászlót fogadják el Székelyföld regionális szimbólumaként, hozzák létre a Székelyföld fejlesztési régiót, kapjon területi és pénzügyi autonómiát Székelyföld, legyen teljes körű a decentralizáció, vezessék be az etnikai arányosság elvét az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben, a régió maga gazdálkodhasson ásványkincseivel, jöjjön létre a régióban állami finanszírozású magyar egyetem, az állam finanszírozza a kétnyelvűséget, és vezessen át autópálya Székelyföldön.
    A székelyföldi politikusok hangsúlyozták, a székelyek nem szakadárok, hanem autonómiapártiak. Antal Árpád arra figyelmeztetett, hogy a térségben megerősödött az orosz politikai befolyás és az orosz külpolitika fegyverként használja az Európai Unióban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében.
    „Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása” - idézte a polgármester érveit az RMDSZ közleménye.

 

Sz-h/MTI

Ossza meg és írjon véleményt is!
FaceBook

config



Kézdivásárhelyi Vigadó ajánlata

Gajai Ágnes egyéni előadása ELMARAD 2015. május 20-án, szerdán 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában Gajai Ágnes egyéni...
  Május 12-én, kedden 18 órától a kézdivásárhelyi Művelődési Ház nagytermében tekinthetik meg Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című...
article thumbnailMájus 6., szerda • 19.00 VÁROSI SZÍNHÁZ David Mamet: Amerikai bölény Vigadó Művelődési Ház / Nagytermi stúdió* Belépő: 5 lej (diákoknak,...
Apám megmondja! / Maksa Zoltán vidám, vérnyomáscsökkentő stand-up estje Május 18-án, hétfőn 19 órától a 11. Vigadó Comedy keretén belül tekinthetik meg...
Május 7-én, csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház és a Pro Pectus egyesület meghívására a Vigadó Művelődési Ház vendégei...

Kézdivásárhelyi ajánló

Május 30–31. között harmadik alkalommal rendeznek városi gyermeknapokat, ezúttal a Vigadó Művelődési Ház előtti téren. De nem ám olyan pihenőst,...
2015. május 27-én, szerdán 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében mutatja be Csinta Samu Erdély újranemesítői...
article thumbnail2015. május 16-án a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület évadnyitó biciklitúrát szervez a céhes városból a Nemere Útján.
Túrakönyv-bemutató és vetítéssel egybekötött előadás Kézdivásárhelyen Szeretettel várunk minden túrakedvelőt Székely Árpád: FOGARASI-HAVASOK...
Turbó linkmegosztás - TurboBookmark.com