Egyesek szerint romániában a tudományt csak románul lehet művelni

 

Nesze neked, autonómia!

Egyszerűen kitiltották a megyeszékhely polgármesterét a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatáról. Történt pedig, hogy a magyar közszolgálati televízió egy kerekasztalt szervezett a román–magyar együttélés problémáját megvitatandó, és a felvételt az egyetem előterében szerette volna elkészíteni. A tagozat főigazgatójának azonban – állítólag – nem tartozik a hatáskörébe, hogy megadja a forgatási engedélyt. A közérdeklődésre számot tartó vitához pedig nem a síita milíciák vezetőjét hívták, hanem a város polgármesterét, a BBTE egyik tanárát és egy másik egyetemi tanárt.

Kiderült azonban, hogy hiába van egy hangzatos, főigazgatói címet viselő vezetője a kihelyezett tagozatnak, erről nem dönthet. Hogy tudniillik írásban kell kérni a kolozsvári főnökségtől, hogy ilyen, az egyetem tevékenységétől idegen (?) rendezvényt tartsanak az épületben. A további mondvacsinált kifogásokra, hogy az írásban beadott kérésen nem szerepelt a kérelmező televízió iktatószáma és pecsétje, fölösleges időt pazarolni.

Milyen tagozat az, ahol a „főigazgató” nem dönthet arról, hogy beenged-e egy közszolgálati televíziót az épületbe, hogy beszélgetést készítsen a város polgármesterével és két egyetemi tanárral? Milyen egyetem az, ahol a központban döntik el, hogy miről lehet „vidéken” beszélni? Milyen ország az, ahol egy másik egyetemen megtagadják a törvény alkalmazását az egyetemi autonómia nevében? Ahol az egyetem plagizáláson fogott rektora kijelentheti, hogy magyarul meg lehet beszélni a konyhában a gulyásleves receptjét, de a tudományt, azt csak románul lehet művelni? Milyen ifjúságot nevel az a felsőoktatási rendszer, amely az egyetemi autonómia mögé bújva szemlátomást az aktuális politikai hatalmat szolgálja ki?

Itt (is) visszaüt az, hogy 25 év „kemény munkájával” nem sikerült visszaállítanunk az önálló erdélyi magyar tudományegyetemet, mi több, a legjobb úton vagyunk afelé, hogy azt is elveszítsük, amit a kommunizmus alatt sikerült, legalább részben, megtartanunk.

Erdély András

 

bet365 Bonus

joomla & wordpress theme

Ossza meg és írjon véleményt is!
FaceBook

bet365 Greece