Autonómia

Vajon finisébe érkezett a történelmi álom, minden román egy államban való egyesítése?

Autonómia, régiós átszervezés, védhatalmi szerep. A román politikát a jelek szerint nem érdekli, hogyan élnek, mit szeretnének saját, nem román nemzetiségű állampolgárai. Ígérni persze semmibe sem kerül, és a román politika nem fukarkodik a nagy szavakkal, már ami a szomszédos Moldovával való egyesülést illeti. Vajon finisébe érkezett a történelmi álom, minden román egy államban való egyesítése? Vendégeink Zákonyi Botond és Pataki István.

Bővebben...

Nem leszünk Bukarest gyarmata (Közel kétezren tüntettek Sepsiszentgyörgyön)

Tüntetés július 20. (Fotó: Albert Levente Háromszék)

Autós felvonulással hangoltak az esti tüntetésre szombaton Sepsiszentgyörgyön, a csütörtökihez hasonló akció révén a város minden részébe próbálták eljuttatni a hírt: este a bukaresti hatalom régióátszervezési törekvései ellen, a székelyföldi autonómiáért tüntetünk. És a sepsiszentgyörgyiek szép számban vonultak ki a tiltakozásra: ha a Dózsa-szobornál tartott megemlékezésen még néhány százan voltak, az onnan indult, lovasok által vezetett gyalogos menethez sokan csatlakoztak, így végül mintegy ezerötszáz-kétezren gyűltek össze az Erzsébet parkban a honvédemlékműnél.

Bővebben...

A kisebbségi kérdés nem belügy

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes

Vissza kell utasítani azt a felfogást, hogy a kisebbségek kérdése belügyi kérdés, a magyarság természetes joga, hogy nemzetrészei megmaradásának legfontosabb teendőiről tanácskozzék - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Tusnádfürdőn.

Bővebben...

Az RMDSZ az MPP-vel és az SZNT-vel közösen tiltakozik a régiósítás ellen

Az RMDSZ az elmúlt időszakban egyeztetett az MPP-vel és az SZNT-vel, és megállapodtak, hogy szeptember elején szerveznek egyetlen nagyobb tiltakozó megmozdulást a regionalizációs elképzelések ellen – közölte Tamás Sándor.

Bővebben...

Partiumi Autonómia Tanács

Megalakult a Partiumi Autonómia Tanács (PAT), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi autonómiával foglalkozó testülete - tudatta az EMNT sajtószolgálata vasárnap.

Bővebben...

Magyaroknak nincs okuk tiltakozni

Grand Hotel Bálványos

Liviu Dragnea román miniszterelnök-helyettes szerint az erdélyi magyaroknak nincs okuk tiltakozni a tervezett régióátalakítás ellen. A politikus erről csütörtöki nagyszebeni sajtótájékoztatóján beszélt a Mediafax hírügynökség beszámolója szerint.

Bővebben...

Telefonnál Izsák Balázs SZNT elnök (videó)

 Erdély-szerte tüntettek az autonómiáért – telefonon kapcsoltuk a Székely Nemzeti Tanács elnökét, Izsák Balázst.

Bővebben...

Megvédte az etnikai autonómiát Romániában a Régiók Bizottságának elnöke

Az etnikai autonómia nincs ellentmondásban a jogállamisággal - mutatott rá Bukarestben Ramón Luis Valcárcel Siso, a Régiók Bizottságának elnöke pénteken.

Bővebben...

Kézdivásárhely: tüntetés az autonómiáért

Kézdivásárhely: tüntetés az autonómiáért

Kézdivásárhelyen is mintegy ötszázan csatlakoztak a július 20-ai tüntetéshez az Erdélyi Magyar Néppárt felhívására (EMNP).

Bővebben...

Nemzeti autonómiát! (Álláspont)

Románia miniszterelnöke – a csíkszeredai RMDSZ-kongresszuson – kerek perec kijelentette: a székelységnek nem jár etnikai alapú régió. De hála neki, akit már magyarbarátsággal is meggyanúsítottak, addig fogják vitatni az RMDSZ vezetésével e kérdést, ameddig mindenki számára kielégítő döntés születik.

Bővebben...
config



Kézdivásárhelyi Vigadó ajánlata

Gajai Ágnes egyéni előadása ELMARAD 2015. május 20-án, szerdán 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában Gajai Ágnes egyéni...
  Május 12-én, kedden 18 órától a kézdivásárhelyi Művelődési Ház nagytermében tekinthetik meg Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című...
article thumbnailMájus 6., szerda • 19.00 VÁROSI SZÍNHÁZ David Mamet: Amerikai bölény Vigadó Művelődési Ház / Nagytermi stúdió* Belépő: 5 lej (diákoknak,...
Apám megmondja! / Maksa Zoltán vidám, vérnyomáscsökkentő stand-up estje Május 18-án, hétfőn 19 órától a 11. Vigadó Comedy keretén belül tekinthetik meg...
Május 7-én, csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház és a Pro Pectus egyesület meghívására a Vigadó Művelődési Ház vendégei...

Kézdivásárhelyi ajánló

Május 30–31. között harmadik alkalommal rendeznek városi gyermeknapokat, ezúttal a Vigadó Művelődési Ház előtti téren. De nem ám olyan pihenőst,...
2015. május 27-én, szerdán 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében mutatja be Csinta Samu Erdély újranemesítői...
article thumbnail2015. május 16-án a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület évadnyitó biciklitúrát szervez a céhes városból a Nemere Útján.
Túrakönyv-bemutató és vetítéssel egybekötött előadás Kézdivásárhelyen Szeretettel várunk minden túrakedvelőt Székely Árpád: FOGARASI-HAVASOK...
Turbó linkmegosztás - TurboBookmark.com