Kinek kell az újabb terrorakció Volgográdban?

Volgográdban két nap alatt két terror akciót hajtottak végre. Kedden kora reggel felrobbantottak egy városi trolit. A regionális hatóságok közleményei szerint 14 személy vesztette életét, mintegy harmincan megsebesültek, többek között egy néhány hónapos gyermek. A becslések szerint a robbanószerkezet robbanóereje nagyobb volt, mint a pályaudvaron elkövetett tegnapi robbantás során. Ki áll a volgográdi robbantások mögött és mi a célja?
Szemtanúk jelentései szerint a volgográdiak most legszívesebben nem utaznak tömegközlekedéssel, inkább gyalogolnak. Az emberek megijedtek. A válságos helyzetek szakértője, a Vimpel különegység veteránja, Lev Korolkovmegjegyezte, hogy a város egész közlekedési rendszerét ellenőrzés alá venni lehetetlenség.

Volgográd vonzó lehet a terroristák szemében, mert nagy közlekedési csomópont Oroszország déli részén. Az ott elkövetett terrorakció óhatatlanul óriási visszhangot kelt, ami tulajdonképpen a bűnözők célja – jegyzik meg szakértők.

Az adott terrorakciók esetleges megrendelőit illetően a szakemberek azon a véleményen vannak, hogy a radikális iszlám eszméit valló csoportok jöhetnek szóba. Az ötletet a Közel-Keleten befészkelődött nemzetközi vallási terrorszervezetek adhatták – hangoztatta az Oroszország Hangjának adott interjújában Alex Kogan izraeli politológus.

Azok lehetnek, akik ragaszkodnak a területi elszakadáshoz, az észak-kaukázusi területek maximális áthelyezéséhez, saját ellenőrzésük alá vonásához és ahhoz, hogy ezek a területek a jövőbeli kalifátus jól megtrágyázott táptalajává váljanak. Ezek az eszmék az utóbbi időben nagy visszhangot keltettek a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.

Vlagyimir Putyin orosz elnök utasításokat adott a Nemzeti Terrorellenes Bizottságnak, hogy foganatosítson intézkedéseket s biztonság fokozása érdekében Oroszország területén és külön Volgográd megyében. Az elnök napi beszámolót kér a bizottságtól a foganatosított intézkedésekről, azonkívül operatív helyzetjelentéseket is vár.

Közben Volgográdban lemondtak minden szilveszteri ünnepi rendezvényről, amelyekben gyermekek vettek volna részt. Január 1-3. között a régióban gyász lesz.

Grigorij Milenyin

Forrás: http://hungarian.ruvr.ru

Fotó: RIA Novosztyi

Ossza meg és írjon véleményt is!
FaceBook

config
config



Kézdivásárhelyi Vigadó ajánlata

Gajai Ágnes egyéni előadása ELMARAD 2015. május 20-án, szerdán 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában Gajai Ágnes egyéni...
  Május 12-én, kedden 18 órától a kézdivásárhelyi Művelődési Ház nagytermében tekinthetik meg Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című...
article thumbnailMájus 6., szerda • 19.00 VÁROSI SZÍNHÁZ David Mamet: Amerikai bölény Vigadó Művelődési Ház / Nagytermi stúdió* Belépő: 5 lej (diákoknak,...
Apám megmondja! / Maksa Zoltán vidám, vérnyomáscsökkentő stand-up estje Május 18-án, hétfőn 19 órától a 11. Vigadó Comedy keretén belül tekinthetik meg...
Május 7-én, csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház és a Pro Pectus egyesület meghívására a Vigadó Művelődési Ház vendégei...

Kézdivásárhelyi ajánló

Május 30–31. között harmadik alkalommal rendeznek városi gyermeknapokat, ezúttal a Vigadó Művelődési Ház előtti téren. De nem ám olyan pihenőst,...
2015. május 27-én, szerdán 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében mutatja be Csinta Samu Erdély újranemesítői...
article thumbnail2015. május 16-án a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület évadnyitó biciklitúrát szervez a céhes városból a Nemere Útján.
Túrakönyv-bemutató és vetítéssel egybekötött előadás Kézdivásárhelyen Szeretettel várunk minden túrakedvelőt Székely Árpád: FOGARASI-HAVASOK...

Pályázatok

Turbó linkmegosztás - TurboBookmark.com