Egy kis provokáció mindig jól jön a románoknak

Azt nem sikerült kideríteni, hogy a kincses városban a magyarok hol emlékeznek meg március 15-ről, de azt már lehet tudni, hogy tiszta véletlenül hetedik alkalommal Noua Dreapta (Új Jobboldal) nacionalista egylet felvonul Kolozsvár főterén. Megemlékeznek arról a parasztvezérről akinek csapata magyarokat gyilkolt Erdélyben.

A soviniszta gyülekezet hetedik alkalommal emlékezik meg Kolozsváron Avram Iancurol a móc parasztvezérről akinek csapata több mint másfél ezer védtelen magyart mészárolt le 1848-49-ben Erdélyben. Közleményük szerint a vasárnap délután háromkor gyülekeznek a kolozsvári Széchenyi téren, ahonnan átvonulnak a Főtérre, majd a Bocskai térre érkeznek.

Iancu és az erdélyi mészárlások

A 1848-ban  a 2. balázsfalvi gyűlés után megindult a román csapatok felfegyverezése, melynek célja az erdélyi magyar lakosság megfélemlítése volt. Azonban a román csapatok szabályos irtóhadjáratba kezdtek a katonailag védtelen magyar települések ellen. Avram Iancu, mint a felkelő románok vezetője, 1848 októberében kisebb, megfélemlítő hadjáratokba kezdett Erdélyben a magyarok ellen. Az egyik legnagyobb visszhangot keltő román akció a zalatnai mészárlás volt. Avram Iancu egyik felkelő társa, Petru Dobra vezette a román csapatokat, akik 700 fegyvertelen nemzetőrt, asszonyt és gyereket, miközben aludtak, a preszákai mezőn lemészároltak. Október közepétől november közepéig tucatnyi magyar település lakosságát mészárolták le a felkelő románok. 1849. január 8-án Ioan Axente Sever, aki Avram Iancu prefektusa volt, bevonult a védtelen Nagyenyedre és a kb. 8000-9000 főnyi felkelő csapata feldúlta a várost és mintegy 900 embert válogatott kegyetlenségek közepette lemészárolt. Néhány nap leforgása alatt a román felkelők Hariban, Nagylakon, Borosbenedeken és Járán újabb magyarellenes mészárlásokat végeztek. A román felkelők azonban 1849 tavaszán visszaszorultak a hegyekbe. Bővebben: Erdélyi vérengzés (1848–49) 

 

Ossza meg és írjon véleményt is!
FaceBook

config
config



Kézdivásárhelyi Vigadó ajánlata

Gajai Ágnes egyéni előadása ELMARAD 2015. május 20-án, szerdán 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában Gajai Ágnes egyéni...
  Május 12-én, kedden 18 órától a kézdivásárhelyi Művelődési Ház nagytermében tekinthetik meg Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című...
article thumbnailMájus 6., szerda • 19.00 VÁROSI SZÍNHÁZ David Mamet: Amerikai bölény Vigadó Művelődési Ház / Nagytermi stúdió* Belépő: 5 lej (diákoknak,...
Apám megmondja! / Maksa Zoltán vidám, vérnyomáscsökkentő stand-up estje Május 18-án, hétfőn 19 órától a 11. Vigadó Comedy keretén belül tekinthetik meg...
Május 7-én, csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház és a Pro Pectus egyesület meghívására a Vigadó Művelődési Ház vendégei...

Kézdivásárhelyi ajánló

Május 30–31. között harmadik alkalommal rendeznek városi gyermeknapokat, ezúttal a Vigadó Művelődési Ház előtti téren. De nem ám olyan pihenőst,...
2015. május 27-én, szerdán 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében mutatja be Csinta Samu Erdély újranemesítői...
article thumbnail2015. május 16-án a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület évadnyitó biciklitúrát szervez a céhes városból a Nemere Útján.
Túrakönyv-bemutató és vetítéssel egybekötött előadás Kézdivásárhelyen Szeretettel várunk minden túrakedvelőt Székely Árpád: FOGARASI-HAVASOK...

Pályázatok

Turbó linkmegosztás - TurboBookmark.com