Háromszázan kérvényezték a többnyelvű helységnévtáblákat Kolozsváron

Csütörtökön háromszáz kérvényt iktattak a kolozsvári városházán a város többnyelvű helységnévtábláiért – közölte a maszol.ro erdélyi hírportál.

A kérvényeket a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport gyűjtötte össze. Bethlendi András, a csoport aktivistája a portálnak elmondta, kellemes meglepetés volt számára, hogy a polgármesteri hivatalban kedvesen fogadták, és az ügyfélszolgálat négy alkalmazottját állították oda, hogy hamar végezhessenek az iktatással.
Az aktivista elmondta, hogy továbbra is gyűjtik a kérvényeket. Ezekben háromnyelvű – román-magyar-német – helységnévtáblák kihelyezésére kérik a polgármesteri hivatalt.
Krippán Kinga, a csoport egy másik aktivistája az MTI-nek elmondta, hogy a kérvényekre a hivatalnak 30 napon belül kell válaszolnia. Ha ezt nem teszi meg, vagy elutasító választ ad, akkor a kérvényezők társulnak ahhoz a perhez, amelyet a Minority Rights egyesület készül elindítani a helységnévtáblák ügyében.
Szőcs Sándor, a Minority Rights egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az egyesület február 10-én iktatta a hasonló tartalmú kérvényét, amelyre egyelőre semmilyen válasz nem érkezett a hivataltól. Ha az elkövetkező napokban sem kapnak kedvező választ, a jövő héten beperelik a hivatalt. Korábban Szőcs Sándor volt az egyik jogi képviselője annak a nyelvi jogokért küzdő hollandiai alapítványnak, amelyik alapfokon pert nyert a kolozsvári polgármesteri hivatal ellen a többnyelvű helységnévtáblák ügyében. A másodfokon ítélkező bíróság azonban úgy találta, hogy a hollandiai alapítvány nem jogosult a kolozsvári magyarok nevében pereskedni.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere korábban többször is azt mondta, hogy a város bejárataihoz állítandó városkapukkal kívánja jelezni Kolozsvár multikulturális jellegét. Ezekre a román mellett magyarul és németül is felírják a város nevét. A polgármesteri hivatal szerdán hirdette ki a városkapuk látványtervére kiírt pályázat győztesét.(mti)

bet365 Bonus

joomla & wordpress theme

Ossza meg és írjon véleményt is!
FaceBook

bet365 Greece