Zárta kapuit a Székelysziget

A tegnapi napon zárta kapuit a Székely Sziget Nemzeti Tábor, amelynek Setétpatak adott otthont. Megközelítőleg 400 személy vett részt a családi hangulatban megszervezett nemzeti táborban. A szigetre látogatók számos érdekes programon vehettek részt. Pénteken Szász Árpád tartott előadást a bórvizekről, amelynek végén kóstolóra is sor került. A péntek esti hangulatért elsőként Szőcs Tamás volt a felelős, aki a tábortűz mellett tartott gitárestet. Ezt követően meglepetésként a Transylmania zenekar lépett fel. A szombati napot Lőrinc Sándor előadása nyitotta meg, Erdővidéki Túra utak címmel, majd népes tábor követte a tanár urat, hogy ezen utaknak egy néhány kilométeres részét bebarangolhassák. A túrázás fáradalmait egy kerekasztal beszélgetés keretében pihenhették ki az érdeklődők. Az erdélyi vármegyés vezetők számoltak be tagságuk működéséről, közös programokról, jövőbeli tervekről. A hétvége folyamatos programjai voltak az íjászat az airsoft, gyereksarok, rovásoktatás. Szombaton a népzenéé és a néptáncé volt a főszerep. Felléptek a Vargyasi Csillagkövetők, a Pásztortűz néptánccsoport és a Kormos néptánccsoport. A bemutatók után táncra perdült a tábor. István Ildikó oktató és Mihály Pál zenekarának közreműködésével. Vasárnap reggel Krizbai Imre baróti református lelkipásztor tartott istentiszteletet a jelen levőknek. Majd ezután Kovács Nemes László őstörténeti kalandozásra invitálta a Székely Sziget lakóit.

Az erdővidéki szervező vármegyések és az erdélyi mozgalom nevében köszönetet mondunk a támogatóinknak: Zöld út erdővidék, a baróti EMNP és Krizbai Imre református lelkipásztor, Barót polgármesteri hivatal, a Party pub vendéglő, a Cimbora óvoda és a Laura ház.
Köszönet illeti Pál Szilágyi Évát, aki a helyszínt és a finom ételeket rendelkezésünkre bocsájtotta, valamint a Mementó italboltot a nedűért. Köszönet mindazoknak, akik anyagilag is támogatták a rendezvényt és végül, de nem utolsó sorban köszönet a résztvevőknek és a szervező erdővidéki mozgalomnak és annak vezetőjének, Demeter Zsuzsának.

közlemény

bet365 Bonus

joomla & wordpress theme

Ossza meg és írjon véleményt is!
FaceBook

bet365 Greece