Víz- és szennyvízhálózat kiépítéséről szavaztak

Rendkívüli tanácsülésen döntött Kézdivásárhely Helyi Tanácsa a városhoz tartozó három falu víz- és szennyvízhálózatának kialakításáról. A munkálatot az első Környezetvédelmi és Szektoriális Operatív Program (POSMediu 1.) keretében végeznék el, amelynek határideje 2015 decemberében lejár. A határozat értelmében, ha a kivitelező cég nyolc hónap alatt nem tudja befejezni a munkálatot, a fennmaradó részt az önkormányzatnak átvállalja. Bokor Tibor polgármester úgy véli, a kockázatot vállalni kell, mert félő, hogy az elkövetkező hét évben nem lesz lehetőség ilyesfajta munkára pályázni.

Szerdán reggel rendkívüli tanácsülést tartottak Kézdivásárhelyen, hiszen december 12-ig kell Bukarestbe küldeni azt a tanácshatározatot, amely Sárfalva, Szászfalu és Nyujtód víz- és szennyvízhálózatának kialakítását foglalja magába. A Helyi Tanács novemberben még azt a döntést hozta, hogy a jelenleg zajló program (POSMediu 1.) keretében Sárfalváig terjedjen a munkálat. A jelenlegi tanácshatározat ezt felülírja, és egészen Nyujtód végéig terjeszti ki a beruházást. Bokor Tibor polgármester előterjesztésében elmondta, többször tárgyalt a megyei vízszolgáltató vezetőségével, és abban a kompromisszumos megoldásban állapodtak meg, hogy ha a program lejártáig a cég nem végez a beruházással, akkor az önkormányzat vállalja a fennmaradó munkálat elvégeztetését. „A közbeszerzési törvény elég rossz, nem tudjuk előre látni, hogy milyen kapacitású cég nyeri meg a munkálatot, de véleményen szerint egy komoly cég be tudja fejezni azt” – tette hozzá az elöljáró, „viszont ha rizikót nem vállalunk, kis valószínűséget látok, hogy az elkövetkező hét évben a víz- és a szennyvíz hálózatot önrészből tudjuk kialakítani ezeken a településeken” – folytatta. Hegedüs Ferenc, a gazdasági bizottság elnöke úgy vélte, nyolc hónap alatt ezt a pályázatot szinte lehetetlenség megvalósítani, de rá kell hatni az építőre, hogy a munkálat minél nagyobb részét végezze el, így az önkormányzatnak a lehető legminimálisabb költséget kelljen átvállalni. „Nekünk a városunk és falvaink fejlődését kell előtérbe helyeznünk, ezért fontosnak tartom megszavazni ezt a határozatot” – mondta Hegedüs.

A határozat megvitatásakor olyan javaslat is elhangzott, hogy a liciten legyen kitétel a nyolc hónapos határidő, vagy csak azután kapjon pénzt a cég, amiután átadta a munkálatot. Bokor Tibor polgármester elmondta, a kiírásnak tartalmaznia kell a határidőt, a liciten megjelenő cégek is tisztában lesznek vele. A javaslat második felére Bartha János, a projekt felelőse válaszolt, kihangsúlyozva, hogy nem lesz olyan cég, aki hitelben kezdene el dolgozni, viszont európai uniós pályázat lévén, csak az átvett és elvégzett munka után kaphat pénzt a licitet megnyerő cég.

Az összmunkálat értéke 25 millió lej, de a licit során ez csökkenhet. A határozatot az RMDSZ tanácsosai, valamint Lukács László, MPP-s tanácstag támogatták, az EMNP és MPP többi tanácsosa tartózkodott. A határozat átment, ezért a pályázatot és a tanácshatározatot tartalmazó iratcsomót Bukarestbe küldik, ott eldöntik, hogy ilyen feltételek mellett elfogadják-e a kiírást. Amennyiben Bukarestben pozitív elbírálást kap, még decemberben kiírják a licitet, hogy januárban lehessen a szerződést aláírni, és elkezdeni a munkát.

Ossza meg és írjon véleményt is!
FaceBook

config
config



Turbó linkmegosztás - TurboBookmark.com