Budapesti és bukaresti irodát nyit a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara

Egy bukaresti és egy budapesti iroda megnyitásáról döntött elnökségi ülésén a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara - közölte a kamara az MTI-vel.

Az elnökség szerdai, kolozsvári üléséről kiadott csütörtöki közlemény szerint a két irodát március végéig nyitják meg. Az elnökség szükségesnek ítélte meg, hogy a vegyes kamara jelen legyen a fővárosokban, hiszen - mint a közlemény fogalmaz - így hatékonyabban hozzá tud járulni a létrehozása óta megfogalmazott stratégiai célja teljesítéséhez: a magyar-román gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez, élénkítéséhez.
A kamara azt is közölte, hogy a 2014-es év végén megszűnt a szerződése a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt-vel, mely alapján öt erdélyi irodát működtettek Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön. Csighi Levente ügyvezető az MTI-nek elmondta, a kamara 2015-ben a kolozsvári és a nagyváradi irodáján, és a létesítendő bukaresti és budapesti irodákon keresztül akarja kifejteni tevékenységét.

bet365 Bonus

joomla & wordpress theme

Ossza meg és írjon véleményt is!
FaceBook

bet365 Greece