A kézdivásárhelyi születésű fotóst díjaztak Budapesten

A magyar Országgyűlés tavaly decemberben március 16-át a Magyar Zászló és Címer Napjává nyilvánította. Tette ezt azért, hogy fejet hajtson mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt.
Ebből az alkalomból rendezték meg hétfőn este a tizedik, jubileumi Magyar Trikolór Gálát Budapesten a a Honvéd Kulturális Központban a Stefánia Palotában, ahol több mint harminc ország képviseltette magát.
A Szőcs Géza és Rogán Antal védnökségével szervezett gálaesten mutatták be a 2016-os év Nemzet Naptárát, amely az elmúlt egy évtized legjobb képeit tartalmazza piros-fehér-zöld témában.


Iochom Zsolt

A gálán díjazták azt a tizenkét Kárpát-medencei fotóst, akik maradandót alkottak a magyar zászló népszerűsítése érdekében. A Zsigmond Vilmos, Oscar-díjas operatőr által elnökölt zsűri több ezer fotó közül a Csíkszeredában élő Iochom Zsolt két munkáját is beválasztotta a 2016-os naptárba, a legjobb tizenkét fotó közé, február és június hónap fő képének. A kézdivásárhelyi születésű, jelenleg Csíkszeredában élő fotós az egyetlen, akinek két képe is bekerült a naptárba. Februári képe havas tájban nemzeti színű szalagokkal átkötött vőfélypálcát ábrázol, júniusi főképén népviseletbe öltözött székely ifjú, kezében magyar zászlóval.
A Magyar Trikolór Tizenkét Hónapja, a Nemzet Naptára először az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján jelent meg. A pályázat a magyar trikolór színeit megjelenítő fotókat gyűjti össze minden évben. Ezekből válogatva készül el a falinaptár, minden hónapnál egy versidézettel társítva. A pályázat kezdeményezője Szilágyi Ákos, kiírója a New York-i Hungarian TV, illetve az ’56 Lángja Alapítvány.

Ossza meg és írjon véleményt is!
FaceBook

config
config



Kézdivásárhelyi Vigadó ajánlata

Gajai Ágnes egyéni előadása ELMARAD 2015. május 20-án, szerdán 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában Gajai Ágnes egyéni...
  Május 12-én, kedden 18 órától a kézdivásárhelyi Művelődési Ház nagytermében tekinthetik meg Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című...
article thumbnailMájus 6., szerda • 19.00 VÁROSI SZÍNHÁZ David Mamet: Amerikai bölény Vigadó Művelődési Ház / Nagytermi stúdió* Belépő: 5 lej (diákoknak,...
Apám megmondja! / Maksa Zoltán vidám, vérnyomáscsökkentő stand-up estje Május 18-án, hétfőn 19 órától a 11. Vigadó Comedy keretén belül tekinthetik meg...
Május 7-én, csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház és a Pro Pectus egyesület meghívására a Vigadó Művelődési Ház vendégei...

Kézdivásárhelyi ajánló

Május 30–31. között harmadik alkalommal rendeznek városi gyermeknapokat, ezúttal a Vigadó Művelődési Ház előtti téren. De nem ám olyan pihenőst,...
2015. május 27-én, szerdán 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében mutatja be Csinta Samu Erdély újranemesítői...
article thumbnail2015. május 16-án a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület évadnyitó biciklitúrát szervez a céhes városból a Nemere Útján.
Túrakönyv-bemutató és vetítéssel egybekötött előadás Kézdivásárhelyen Szeretettel várunk minden túrakedvelőt Székely Árpád: FOGARASI-HAVASOK...

Pályázatok

Turbó linkmegosztás - TurboBookmark.com