Unió és orosz viszony 2014 végén

2014. november 24-én írta alá Vlagyimir Putyin orosz és Raul Hadzsimba abház elnök azt a közös védelmi partnerségről szóló stratégiai megállapodást, amelynek értelmében Abházia (egy de facto független kaukázusi állam) Grúziával közös határáig adhatnának határőrizetet az orosz katonák. A lépést a grúz külügy nyilvánvaló provokációnak tartja, az EU pedig kivár.

Abházia státusa 1992 óta vitatott, mivel a Szovjetunió felbomlását követően a kevert etnikumú (abház, grúz, örmény, orosz) terület függetlenségéért harcoló erők fegyveres konfliktusba kerültek az akkor már független Grúziával, és a véres harcokat követően a mai napig nem sikerült a helyzetet megnyugtatóan rendezni. Az elszakadás papíron a mai napig nem ment végbe, de a kialakult status quoban Abházia mindennapjait leginkább az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok határozzák meg.

A vitatott hovatartozású államot azóta is – az 1992-es háború kirobbanásáért részben felelős – Oroszország támogatja, ugyanakkor a 2008-as orosz-grúz konfliktusból tanulva Moszkva kerüli a nyílt konfrontációt, és eddig inkább a háttérből mozgatta a szálakat. Dél-Oszétia kapcsán az orosz beavatkozást a kiújuló fegyveres harcok és nem mellékesen a NATO-grúz kapcsolatok intenzív fejlődése indokolta, most azonban ilyen konkrét precedenst nem lehet azonosítani. Így a november 24-i megállapodás ebből a szempontból váratlannak tűnhet.

 Ami az orosz lépést indokolhatja, az egyrészt a január 1-jével induló Eurázsiai Unió, amelynek kaukázusi „leágazását” az orosz elnök az utóbbi három hónapban kezdte el fejleszteni. Előbb az örmények csatlakoztak a kezdeményezéshez, most pedig a közös határőrizethez kapcsolódóan a jövőben az orosz vámhatárok is kitolódhatnak az abház-grúz határvonalig, tovább növelve az új unió területét.

Másrészt ezzel a lépéssel Oroszország ismét lépéselőnybe került az EU-val szemben, hiszen Ukrajna után itt is az Uniónak kell majd a megfelelő válaszlépéseket kitalálnia. Az orosz terjeszkedés ezúttal nem fegyveresen ment végbe, és nyilvánvaló, hogy Moszkva ezzel a szerződéssel inkább provokálni akart; a békét és prosperitást ígérő Európai Unió nehezen tud majd korrekt választ adni.

Márpedig a régióban éppen Grúzia az egyetlen olyan ország, amely hosszú távon is az Unióval való együttműködésben gondolkodik. Súlyosbítja az EU helyzetét az is, hogy a krími bevonulástól eltérően Abházia esetében Oroszország erőterének kiterjesztéséhez nem katonai erővel, hanem egy szerződés aláírásával jutott hozzá, amit egyértelműen nehezebb támadni, mint egy illegitim katonai beavatkozást.

Putyinnak tehát ez egy olcsó részsiker volt, azonban az amúgy is labilis kaukázusi régióban minden hasonló megmozdulás könnyen a visszájára fordulhat. Oroszország szénhidrogén-exportja számára egyre nagyobb konkurenciát jelentenek az azeri-grúz útvonalakon zajló szállítások, a földrajzilag meglehetősen elszigetelt Örményországgal folytatott szárazföldi kereskedelem pedig nagyban függ a grúzok jóindulatától is. Éppen ezért a status quo tudatos felborítása, a regionális viszonyok további mérgezése nem biztos, hogy a megfelelő lépés volt Putyinék részéről.

 

(A Kaukázus; f.: wikimedia.org)

Ami a megfelelő lépéseket illeti, Angela Merkelnek is lesz min gondolkodnia. A 2008-as orosz-grúz háború kapcsán Berlin nem tartotta valószínűnek, hogy Oroszország máshol is beavatkozna fegyveresen a posztszovjet térségben. Az erőteljes válaszlépések (amelyeket többek közt az észt-litván-lengyel trió szorgalmazott) elmaradtak, Moszkva pedig folytatta erőpolitikáját (például 2010-ben orosz rakétákat telepített Moszkva az abház-grúz határ közelébe). Az idei év eseményei már a német kormány szemét is felnyitották, és két nappal a cikk elején tárgyalt orosz-abház megállapodást követően Federica Mogherini, ez EU külügyi vezetője is a grúz területi egység mellett foglalt állást.

Az ilyen retorikai megnyilvánulások fontosak ugyan, de messze nem kielégítőek, hiszen egy-egy nyilatkozat nem fogja az orosz külpolitikát békésebb utakra terelni. Az ukrajnai helyzet kapcsán bevezetett szankciók már más megítélés alá esnek, azok valódi gazdasági hatással bírnak, azonban hasonló intézkedések meghozatala Oroszország Kaukázus-politikájával összefüggésben újabb hónapokba telhet majd.

Pedig a mielőbbi reagálás az esetleges fegyveres harcok megelőzése, és a grúzok uniós elköteleződésének erősítése miatt is fontos lenne. Grúzia fontos játékos az EU számára, hiszen a Kaukázusban az egyetlen olyan állam, ahol a demokrácia megerősítésének reális esélye van. Ennél is fontosabb, hogy földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan a grúzokon keresztül érkezik az Unióba a nem orosz forrásokból származó földgáz és kőolaj jelentős része – erre az útvonalra az Uniónak középtávon mindenképp szüksége lesz.

Az Európai Unió jelenleg is fenntart egy megfigyelő missziót Grúziában, azonban félő, hogy egy esetleges orosz agresszióval szemben sem Grúzia, sem a NATO nem tudna mit kezdeni, főleg a megelőzés nehézsége miatt. Oroszország továbbra is a kiszámíthatatlant játssza a régióban, és amíg az abház elnök (akinek Putyinhoz hasonlóan van KGB-s múltja) úgy nyilatkozik az orosz elnökről, mint Abházia biztonságának letéteményeséről, addig nehéz a helyzet normalizálásáról beszélni. A labda mindenesetre ismét az Unió térfelén pattog.

Ossza meg és írjon véleményt is!
FaceBook

config
Turbó linkmegosztás - TurboBookmark.com