Haldokló természet - Rohamos mértékben pusztul az élővilág

Egyre gyakrabban fordulnak elő tömeges pusztulások a madarak, a halak és a tengeri gerinctelen állatok körében – állapította meg egy új tanulmány.
Tömeges pusztulás, amikor egy populáció jelentős százaléka – akár több mint 90 százaléka – odavész rövid időn belül. Ilyen esetek ritkán fordulnak elő, ám óriási csapást jelenthetnek egy populáció számára. Egészen mostanáig azonban egyetlen tanulmány sem foglalkozott a tömeges állatpusztulások gyakoriságában, kiterjedésében és okaiban fellelhető minták kvantitatív elemzésével – mondta Stephanie Carlson, a Kaliforniai Egyetem Berkeleyi Intézményének (Berkeley) munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.

A Berkeley, a San Diegó-i Egyetem és a Yale Egyetem kutatói releváns szakirodalmakra támaszkodva vették számba az 1940-től napjainkig dokumentált eseteket, mintegy 2500 állatfajra kiterjedően. Tanulmányukban, amelyet az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közöltek, 727 esetet vizsgáltak. A szakemberek szerint eredményeik egy része talán annak tudható be, hogy az elmúlt évtizedekben megszaporodtak a tömeges állatpusztulásokról szóló jelentések, ám hangsúlyozták, hogy ezen tényező számításba vételét követően is arra jutottak, hogy bizonyos állatok esetében megnövekedett az esetek előfordulásának gyakorisága.

A szakemberek szerint a tömeges pusztulások elsődleges oka (26 százalékban) valamilyen betegség volt. Az esetek jelentős részének hátterében továbbá az emberhez közvetlenül köthető hatások, például a környezetszennyezés (19 százalék), a mérgező algavirágzáshoz hasonló környezeti problémák és az éghajlathoz köthető hatások (25 százalék) álltak.

A legsúlyosabb esetekben egyszerre több tényező is közrejátszott a pusztulásban. Az eredmények szerint a vizsgált hetven év alatt évente nagyjából eggyel nőtt a tömeges pusztulásos esetek száma – olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon. A szakemberek szerint a jövőben akár amatőröket is be lehetne vonni a munkába az esetek valós idejű dokumentálása érdekében.

MTI/MNO

bet365 Bonus

joomla & wordpress theme

Ossza meg és írjon véleményt is!
FaceBook

bet365 Greece