Vélemények

„Hol sírjaink domborulnak unokáink leborulnak”

írta Petőfi egykor, látva, hogy a szabadságért, ha nem lehet benne élni, akkor meg kell halni érte...középút nincs, akkor legalábbis nem volt.

Bővebben...

Interjú - A cél az, hogy ne ébredjünk öntudatra

Az, hogy nekünk történelmi alkotmányunk volt, azt jelenti, hogy ami régen igaz volt, annak most is igaznak kellene lenni. A szuverenitás nem az uralkodóé volt vagy a népé, hanem a Szent Koronáé. Ez rengeteg mindent meghatározna, ha még érvényben lenne, nem véletlenül fél tőle a hatalom – mondta a Barikádnak Varga Tibor jogtörténész. A Szent Korona Szabadegyetem alapítója elárulta, hogyan hazudják el 60 éve a történelmünket, hogyan szoktatják le az embereket a gondolkodásról, és azt is, mi kell a magyarság felemelkedéséhez.

Bővebben...

Akik életüket adták a szabadságért

Kossuth és a székely vértanúk elképzelései 

Március idusa közeledtével évről évre újraébred a magyarok szabadságvágya és vele együtt a remény, hogy ez nem hiú ábránd, hanem megvalósítható célkitűzés. Ahhoz viszont, hogy ezt el is érjük, jól és a maga valóságában kell ismernünk a múltat, hiszen őseink hibáktól sem mentes cselekedeteiből csak tanulhatunk, a felületes tudás viszont téves következtetések levonásához vezet

Bővebben...

Ambrus Attila: A gyűlöletkeltő sajtó

Nem meglepő, hogy ma már Oroszország után Magyarország a legellenszenvesebb ország a románok több mint felének. A legvalószínűbben amiatt a rémkép miatt, amelyet az új román nyelvű média a romániai magyarokról, illetve Magyarországról lefest.

Hogyan jutottunk idáig?

Bővebben...

A fogyasztóvédők bosszúja

Rászálltak az újságárudákra a fogyasztóvédelmi hatóság felügyelői: sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi lapárusító helyeken tartottak úgynevezett tematikus ellenőrzést. S mert aki keres, talál – hát bírságoltak is, különféle kihágásokért. A lapunkat kiadó H–Press Kft. sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi bódéiban – szám szerint 11 helyen – végzett ellenőrzések nyomán összesen 9 büntetőjegyzőkönyvet állítottak ki, különféle okok miatt.

Bővebben...

A hidegháború elmúltán a NATO gyakorlatilag beleköpött Oroszország levesébe

Civilizációs gyökereink nyomán mondhatjuk, hogy a nyugathoz tartozunk, de nem a mostanihoz. Ezért skizofrén a helyzetünk. Az a nyugat felszámolta magát, amihez a civilizáció okán, kultúránk nyomán tartozni akartunk.

Bővebben...

Egymás ellen

Az RMDSZ hallgat. Nem tartja ügynek a székely szabadság napja körüli cirkuszt, a román hatóságok egyre erőteljesebb fellépését. Nem érzi fontosnak szót emelni a betiltott felvonulás miatt és azt sem, hogy kifogásolja Marosvásárhely rendőrfőnöke minapi nyilatkozatait, aki kilátásba helyezte büntetőeljárás indítását, ha valaki emlékezni hívja a postaréti obeliszkhez a magyarokat, ha tömeg gyűl össze a helyszínen, mely elégedetlenségének ad hangot.

Bővebben...

Párizs, újra

Rendben, zsidó vagy. De nem tudhatjuk, hogy izraeli vagy-e. Ha ugyanis igen, úgy minden jogunk megvan arra, hogy szétverjük a fejed – magyarázta egy koppenhágai mozlim bevándorló Martin Krasnik tévés újságírónak, aki próbaképp kipával a fején sétált végig Norrebro kerület főutcáján.

Bővebben...

Hogyan készül az Egyesült Államok Kína összeomlására

A Kínai Kommunista Párt dicsősége utolsó pillanatait éli át. „Nem tudom, hogy mikor fog összeomlani, de azt elmondhatom, hogy ez nem lesz messze”. Nagyjából így kezdődik Michael Austin cikke a The Wall Street Journal-ben. Peter Mattis ebből kiindulva építi fel saját elméletét arról, hogy az Egyesült Államoknak miként kell felkészülnie és miként kell kihasználnia a pekingi rezsim esetleges összeomlását.

Bővebben...

Példakép és áldozat

Minket, magyarokat sem teremtett egyformára az Isten. Vannak közöttünk közömbösek, gyávák, köpenyegforgatók, megalkuvók és árulók, de kerülnek felelősségvállalók, bátrak, jellemesek, elkötelezettek és önfeláldozók is. 

Bővebben...

Le tudja győzni a NATO-t Oroszország?

Mennyi esélye van Oroszországnak legyőzi a NATO hadseregeit? Semennyi, véli Tom Nichols, a Naval War College-on belüli National Security Affairs professzora. De rossz a kérdésfeltétel, mert a nyugati országok számára nem önmagában a háború megnyerése a gond, mint annak a lehetősége, hogy Vlagyimir Putyin a következmények figyelmen kívül hagyásával háborúba sodorhatná Oroszországot.

Bővebben...

Trágárocskák

A magyar farizeus sajtó újra megmutatta magát. Szégyenük az idő elteltével halványulhat ugyan, de a pusztító szándék büdöse – kénkövezhetnénk is akár – rajtuk marad.

Bővebben...

A vörös terror

A 20. században két vészesen terjedő szellemi járvány pusztította az emberiséget: a fekete és a vörös pestis, vagyis a nácizmus és a kommunizmus. Az általuk szedett áldozatok pontos számát talán sohasem fogjuk megismerni, mert az idevágó bizonyítékok egy részét megsemmisítették, a többit titkosították, de a kutatások alapján felszínre került és nyilvánosságra hozott adatok így is megdöbbentőek.

Bővebben...

A szégyenről és a büntetőtörvénykönyvről – Deutsche Welle

A korrupciós tettekért elítéltek rendkívül engedékeny börtönviszonyokat élveznek, internetezhetnek, petíciókat indítanak, blogolnak, röviden részt vesznek a közvitában és miután sikerül szabad lábra kerülniük, nyilvános ünnepélyekre hívják meg őket, mintha semmi sem történt volna. A társadalomba való visszaillesztés perverz módon működik, hiszen érintetlen presztízseket konzervál.

Bővebben...

A helyes álláspont


Az orosz elnök budapesti látogatására egy olyan forrongó és folyamatosan változó politikai, s katonai helyzetben került sor, mely nem csak a világ nagyhatalmait kényszeríti stratégiájuk felülvizsgálatára, hanem a kisebb államokat is. Ez a megállapítás pedig Magyarországra hatványozottan érvényes, hiszen földrajzi elhelyezkedése, történelme, uniós és NATO tagsága, valamint a 200 000 magyar ajkú kárpátaljai lakós okán, nem csak közvetlenül érintett a fegyveressé fajult orosz-ukrán, nézeteltérésben, hanem ennek rendezésében is kulcsszerepet játszhat.

Bővebben...

Párhuzamos világok

Karinthy óta tudjuk ugyan, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak, és ott illedelmesen megemelik egymásnak a kalapjukat, de a mi végtelenünk még nem érkezett meg. 
Hallgatjuk például, évek óta, hogy minden rossz. Hogy a gazdaság bármelyik pillanatban összeomolhat. De nem omlott össze. A párhuzamos világ lakói összekuszálták a klasszikus dramaturgiát. Már 2010-ben behozták a színpadra a puskát, de azóta sem sütötték el.

Bővebben...

A nyugat felé hajló románok a rómaiakat helyezik előtérbe. A nacionalistákat a dákok vonzzák

A román történészek, kevés kivételtől eltekintve, a XIX. századig hallani sem akartak a román nép bármiféle dák komponenséről.

Bővebben...

Ukrajna lehet az új Vietnám

Megoldást kell találni Kelet-Ukrajna jogállására, ez a tartós béke alapja – jelentette ki hétfőn az Európai Parlamentben a Duma külügyi bizottságának elnöke.

Bővebben...

70 éves rendszerváltás: ki és mi követte Horthyt?

Churchill cetlizett, Rákosi Mátyás rendszeresen erdélyezett Sztálin dolgozószobájában. Arról tanultunk, amit nem tanítottak történelem örán.

Bővebben...

Ezzel a tűzzel játszik Obama (videó)

Ha nagyon röviden akarnám összefoglalni, miért életveszélyes baromság Obama elnöknek az az ötlete, hogy felfegyverzi az ukrán hadsereget, akkor csak ezt a videót ajánlanám.
Ezen a felvételen Jevgenyij Alekszejevics Fjodorov, az orosz parlament képviselője beszél arról, hogy, ha Ukrajna felől éri támadás, akkor azt Moszkva úgy fogja értelmezni, mint a NATO akcióját, és a szövetség tagországait veszi célba. Nem csúzlival - atomrakétákkal.

Bővebben...
config



Kézdivásárhelyi Vigadó ajánlata

Gajai Ágnes egyéni előadása ELMARAD 2015. május 20-án, szerdán 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában Gajai Ágnes egyéni...
  Május 12-én, kedden 18 órától a kézdivásárhelyi Művelődési Ház nagytermében tekinthetik meg Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című...
article thumbnailMájus 6., szerda • 19.00 VÁROSI SZÍNHÁZ David Mamet: Amerikai bölény Vigadó Művelődési Ház / Nagytermi stúdió* Belépő: 5 lej (diákoknak,...
Apám megmondja! / Maksa Zoltán vidám, vérnyomáscsökkentő stand-up estje Május 18-án, hétfőn 19 órától a 11. Vigadó Comedy keretén belül tekinthetik meg...
Május 7-én, csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház és a Pro Pectus egyesület meghívására a Vigadó Művelődési Ház vendégei...

Kézdivásárhelyi ajánló

Május 30–31. között harmadik alkalommal rendeznek városi gyermeknapokat, ezúttal a Vigadó Művelődési Ház előtti téren. De nem ám olyan pihenőst,...
2015. május 27-én, szerdán 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében mutatja be Csinta Samu Erdély újranemesítői...
article thumbnail2015. május 16-án a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület évadnyitó biciklitúrát szervez a céhes városból a Nemere Útján.
Túrakönyv-bemutató és vetítéssel egybekötött előadás Kézdivásárhelyen Szeretettel várunk minden túrakedvelőt Székely Árpád: FOGARASI-HAVASOK...
Turbó linkmegosztás - TurboBookmark.com